Felhasználása
Szárított szegfűbors termés
A termést (Pimenta fructus), zölden szedik le, és addig szárítják, amíg a héja megbarnul, megráncosodik, és benne a magvak zörögni kezdenek. Az aszalt szegfűbors kemény, ráncos, bors-, illetve borsószem méretű; tetejét a négymetszetű kehely maradéka koronázza. Egy-egy fáról évenként mintegy 50 kg száraz szegfűbors nyerhető. A többi szárított fűszerhez hasonlóan célszerű száraz, hűvös, fénytől védett helyen tárolni.
Íze a borséra emlékeztet, illatában mintegy a szegfűszegé, a szerecsendióé és a fahéjé keveredik. Ráncos héja sötét- vagy vörösesbarna, illata aromás, íze gyengén égető. Illóolajat, gyantát, zsíros olajat tartalmaz.
Csak mérsékelten, más fűszerekkel együtt szabad használni, mert egyes fűszereket kiemel, másokat könnyen elnyomhat. Pácok, szószok, pástétomok, halételek, vagdalt húsok, saláták, sütemények kolbász- és húsáruk, gyógyteák, likőripari termékek illatosítására, ízesítésére. Fűszerkeverékek alkotórésze lehet.
Skandináviában és Németországban heringételekhez, Európa többi országában főleg édességek, befőttek, karácsonyi sütemények ízesítésére használjuk. A forralt borban a szegfűszeg alternatív fűszere. A csatni szószokba és egyes currykbe és a potpourri fűszerkeverékbe is teszik.
Szükség esetén helyettesíthetjük egy rész szerecsendió, 2 rész fahéj és 2 rész szegfűszeg keverékével.
Ízesítenek vele likőröket és más szeszes italokat is – Jamaicában például a rumot. Ez a Bénédictine[forrás?] és a Chartreuse[forrás?] likőr egyik alapanyaga is. Termését a maja indiánok a halottak balzsamozásához használták. Illóolaját illatszerekben alkalmazzák.
Hatóanyagai
Tartalmaz illóolajat (eugenol, cineol, fellandrén, kariofillén), zsíros olajat és gyantát. A magokból sajtolt olaj 70%-a eugenol: ez van a szegfűszegben, a fahéjban és a szerecsendióban is, ez az olaj ad jellegzetes ízt a Chartreuse-nek és a többi, évszázadok óta vele ízesített likőröknek.
Gyógyhatása
Teája gyomorgyengeség és felfúvódás megszüntetésére használható. Fájdalomcsillapító, érzéstelenítő hatása is ismert. A népi gyógyászatban borogatásokban az ízületi gyulladások enyhítésére használták; bár, mivel tannint tartalmaz, irritálhatja a bőrt, ha közvetlenül hozzáér.
Erős aromája nagyon illékony, ezért jól zárható edényben kell tárolni.
Forrás: Wikipédia